Árcsökkentés helyett a saját zsebeit tömné a kormány?

Beigazolódott, hogy lenne, és eddig is lett volna lehetősége a kormánynak az üzemanyagok árának a csökkentésére.

A kormányrendelet szerint a MOL által fizetett extraprofitadó kulcsa az eddigi 40%-ról 95%-ra emelkedik. Ez azt a hasznot jelenti, amelyet az olcsóbb, Oroszországból érkező olaj és a piaci Brent olaj árának a különbségéből profitál az olajtársaság.
Ezt az összeget a kormány a rezsivédelmi alap nevű feneketlen, követhetetlen zsebbe öntené ahelyett, hogy egyenesen az üzemanyagok árát csökkentené vele, ami ebben az esetben 80-100 forintnyi csökkenés is lehetne literenként
Mivel Hollik István tavaly novemberben azt mondta, hogy a kormány a rezsicsökkentés részévé tette az üzemanyagok árának 480 forinton történő befagyasztását, ezért a Mi Hazánk Mozgalom elvárja, hogy ennek megfelelően cselekedjenek.
A MOL-tól behajtott extraprofitadóból származó bevétellel csökkentsék az üzemanyagok árát, illetve továbbra is fenntartjuk, amit már tavaly nyár óta követelünk, hogy a világrekord áfa csökkentésével további üzemanyagár-csökkenést érjen el a kormány